Bemutatkozás
Tudj meg rólunk többet.

Dr. Bohanek OliverJogi tanulmányait a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 2002-ben summa cum laude minősítéssel szerzett jogi diplomát. Jogi szakvizsgáját 2006-ban tette le. Szakmai pályafutását a Fővárosi Főügyészségen kezdte a büntetőjogi szakterületen, majd ügyvédjelöltként elsősorban gazdasági jogi ügyekkel foglalkozott. Ezt követően közel öt éven át a bírósági szervezetben dolgozott, ahol széles körű ismereteket szerzett a jogalkalmazás és a jogviták elbírálásának gyakorlatáról. Jelentős szakmai előéletére építve tanulmányokat folytatott a University of Cambridge-en, ahol nemzetközi kereskedelmi jogi szakirányon LL.M. (Cantab) fokozatot szerzett. A nemzetközileg elismert képzés meghatározó szerepet játszott jogi szemléletének formálásában, különösen a nemzetközi üzleti és kereskedelmi jog területén. Magyarországra történő visszatérését követően 2011-ben kezdte meg önálló ügyvédi tevékenységét. Ügyvédi munkája során az ügyfelek számára a hazai jogi környezet alapos ismeretét, a különböző jogászi hivatásrendekben megszerzett tapasztalatokat, valamint a nemzetközi jogi képzés során elsajátított szemléletet ötvöző jogi támogatást nyújt. A magyar jog szakértőjeként tanácsadója az angol igazságszolgáltatásnak.

Dr. Fekete OrsolyaJogi diplomáját 2003-ban szerezte a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán európai jogi szakirányon, summa cum laude minősítéssel. Az ügyvédi szakvizsgát 2007-ben kiváló eredménnyel teljesítette, majd ugyanebben az évben megkezdte egyéni ügyvédi praxisát. Szegedi ügyvédi tevékenységét követően 2011 óta Budapesten folytatja szakmai munkáját. Pályafutását a magas színvonalú ügyvédi gyakorlat és a tudományos-oktatói tevékenység szoros egysége határozza meg. 2004 óta oktat a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 2011-ben PhD fokozatot szerzett. 2023 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusként is részt vesz a felsőoktatásban.
Több mint két évtizedes szakmai tapasztalata során a jogelméleti megalapozottságot és a gyakorlati megoldásközpontú szemléletet egyaránt meghatározó értéknek tekinti. Ügyvédi tevékenységében kiemelt szerepet kap a magas szakmai színvonal, a precíz jogi elemzés, valamint az ügyfelek érdekeinek következetes és hatékony képviselete.
Az ügyfelek számára olyan jogi szolgáltatást nyújt, amely a naprakész szakmai tudást, az akadémiai háttérből fakadó alapos elemzőképességet és a jelentős gyakorlati tapasztalatot egyaránt ötvözi.
Keményen harcolunk az összes ügyfelünkért.
Minden esetet szigorúan, tisztességgel és a kiválóság iránti elkötelezettséggel közelítünk. Értékeink vezérlik minden döntésünket, amelyet ügyfeleink nevében hozunk.
